history_cover

A MAHINDRA csoport egy 4,5 milliárd dolláros alaptőkéjű társaság, amely elsősorban többfunkciós haszongépjárműveiről és mezőgazdasági gépeiről ismert, de rendelkezik érdekeltségekkel az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások és a számítástechnika szinte minden területén.

A cégcsoport 2015-ben hetvenéves. 1945-ben a Willys jeep gyártásával lépett be a gépjárműgyártók közé.

image2

A cég szinte a kezdetektől a könnyű személygépjárművek és mezőgazdasági traktorok gyártásával is foglalkozik. Fejlődőképességére és mérnökei képzettségére jellemző, hogy az M&M (MAHINDRA & MAHINDRA) rövid idő alatt betört a katonai járművek és a traktorok piacára is. Mára már a világ legnagyobb darabszámú traktorgyártója.
Manapság a csoport számos egyéb területen is kitűnik – Kereskedelmi és Finanszírozási Szolgáltatások (MAHINDRA Intertrade, MAHINDRA&MAHINDRA Finanszírozási Szoláltatások Kft.), Rendszertechnika (MAHINDRA Mérnöki Szolgáltatások, MAHINDRA Ugine), Informatika (Tech MAHINDRA, Bristlecone) és Infrastruktúra Fejlesztés (MAHINDRA GESCO, MAHINDRA Klub Üdülések, MAHINDRA World City).
A csoport 130 vállalata több mint 155 000 embert foglalkoztat, és tucatnyi modern gyárat üzemeltet Indiában. Emellett a M&M-nek Kínában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban stb. is vannak gyárai.
A MAHINDRA cég termékeit a világ 5 kontinensén értékesíti; nemzetközi leányvállalatai közt megemlíthetjük az olaszországi székhelyű MAHINDRA Europe Srl-t, a MAHINDRA USA Inc-t, a MAHINDRA Dél-Afrikát és a MAHINDRA (Kína) Tractor Co. Ltd-t.
MAHINDRA & MAHINDRA Jármű Divízió

Kerékpártól a traktorig, mopedtől a repülőgépig, elektromos autóktól a hajókig, pick-upoktól a SUV-okig, teherautóktól (0,5-45t) az autóbuszokig, személyautóktól a katonai járművekig. Ez a Mahindra jármű divízió tevékenysége!

Mahindra GenZe
Az elektromos kétkerekűek gyártója. (USA)

image3 image4

Mahindra motorkerékpár gyár. (India, Olaszország, Franciaország, USA)
A Peugeot motorkerékpárgyár a Mahindra leányvállalata!

image5 image6 image7 image8

 

Mahindra 2010 óta aMoto GP-ben.

image9

Mahindra Reva (India) elektromos autók gyára.

image10

Mahindra Traktor. A világ legnagyobb darabszámot gyártója. (India, Kína, USA)

image11 image12

Mahindra teherautó és munkagépek. (India). A nagy teherautók a Navistar (USA) együttműködésével készülnek.

image13 image14

Mahindra katonai járművek. (India)

image15 image16

Mahindra Odyssea hajó- és jacht gyár. (India)

image17

Mahindra Ssangyong. (Dél-Korea) A Ssangyong a Mahindra csoport része.

image18 image19

Mahindra repülőgép. (India)

image20

Mahindra személyautó gyár. (India)

image21 image22 image23 image24

M&M Gépjármű Divíziója elsősorban könnyű haszongépjárművek, és SUV-ok gyártására szakosodott.

A MAHINDRA látja el az indiai hadsereget a lehető legkorszerűbb terepjárókkal. (és néhány más ország hadseregét is)

A MAHINDRA 4X4 kerék hajtásos járműveinek egyaránt magabiztosnak kell lennie közúton és az indiai dzsungelben, de akár a Himalája fagyos, utak nélküli tájain is.
A cég piacvezető szerepet tölt be Indiában a 4X4 hajtású járművek területén, de ők rendelkeznek a legnagyobb használtautó kereskedő hálózattal is.

Az évek során a MAHINDRA csoport működésének minden ágazatában vezető pozíciót ért el, és egyre növekvő globális jelentőséggel bír. A Forbes a MAHINDRA Csoportot a Top 200-as listájába vette fel a Legelismertebb Cégek kategóriában, és ugyanezen kategóriában indiai vonatkozásban a Top 5 között szerepel.